2012. február 16., csütörtök

Így jártam a déli országrészben..

Story

Pár nap kikapcsolódáson voltunk a déli országrészben. 
Ünnepeltünk, volt mit! :)

Mivel ugye az laktóz, és glutén érzékeny vagyok, nem mindegy, hogy mit eszem. Nagyon nem mindegy. Sokszor voltam rosszul, nagyon rosszul, és mindig igyekszem elkerülni még a lehetőségét is a bajnak. Pontosan ezért, ha utazok valahova, ahol tudom, hogy enni is fogok, előre rákérdezek, hogy megoldható-e a diétám.
Így történt ez most is. 

Az úti cél először Harkány volt. Hotel Arborétum
Ott szálltunk meg egy hotelban. E-mailben érdeklődtem, hogy megoldható-e, ha laktóz, és gluténérzékenységgel küzdök, hogy számomra ennek megfelelően készítsék el a reggelimet, és a vacsorámat. Egyértelmű nem volt a válasz, ami nagyon elkeserítő volt!
Sebaj, viszem magammal a hűtőtáskám, és telepakolom a minibárt! Így is tettem. Megérkeztünk a hotelba, rögtön azzal fogadtak bennünket, hogy lassan vacsora van, és üljünk asztalhoz, mire közöltük, hogy mi ezt nem ehetjük meg az érzékenységek miatt. Leesett állal néztek bennünket, és próbáltak hirtelen megoldást találni a problémánkra, ami kedves volt, csak kicsit elkésett!
Másnapra felírták nekünk, hogy hogyan készítsék el a vacsoránkat, hogy mi is ehessünk valamit, ha már az árban benne volt. De reggelinél nem kaptunk semmit. Nem baj, megoldottunk!
Vacsoránál viszont tényleg kitettek magukért, számunkra külön főztek! És nagyon finomat!

Következő úti célunk Pécs volt. Hotel Arkadia
Itt is előre érdeklődtem, hogy megoldható-e a diéta. Itt sokkal készségesebbek voltak, rögtön kérdezték, miről lenne szó, és mikor márka szerint leírtam, mit ehetünk, azt mondták, meg tudják oldani. Mikor megérkeztünk a  hotelba, ki is kérdeztek minket, hogy mit, hol lehet beszerezni, és elintézik. 
El is intézték, és reggelinél külön asztalra terítettek nekünk, mindent megmutattak, hogy biztosak lehessünk! Mindent elmeséltek, mit hol vettek, és hogy mennyire nem egyszerű beszerezni ezeket a dolgokat.
Szuper volt, hogy bátran ehetünk a reggelinél, mert "figyeltek" ránk!

Aztán újabb bukkanó következett!
Pécs belvárosát járva, temérdek cukrászdát találtunk. Én pedig édesség függő vagyok :) Hát szépen be is mentünk szinte minden cukrászdába, amit találtunk, de SEHOL nem találtunk glutén és laktóz mentes süteményeket. Mindenhol néztek ránk, mint borjú az új kapura, hogy vajon mi ufók vagyunk-e?! De nem, mi nem vagyunk ufók, csak szerettünk volna méltón ünnepelni meg egy évfordulót, ahogy illik, süteménnyel, de nem sikerült! :( Maradt a glutén és laktózmentes túró rudi , amit egy mega közértben találtunk!..elkeserítő!

Nem gondoltam volna, ha az ember elhagyja Budapest közigazgatási határát, rögtön beleszalad ebbe a problémába! 



Viszont volt pozitív része is az utazásnak, mégpedig egy pub, ahol közöltem az érzékenységemet, és a pincér srác azonnal tudta, mivel áll szemben, elmagyarázta mit hozna, miért, és hogyan fogják elkészíteni!
 ..amit kaptunk, pazar volt! Nagyon szépen köszönöm azt, amit a Korhely Pubban értünk tettek, igazán kellemes, vicces órákat töltöttünk el ott! Külön poén volt az " óriás tv", ami nem más, mint egy hatalmas terrárium degukkal, amik viharos szerelmi történetét a kutyám nagy megszállottsággal nézett !! :)
 

Ha Nektek vannak személyes tapasztalataitok, merre érdemes menni,hol, milyen kiszolgálást kap az ember gyereke,
ne habozzatok megosztani! :)


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése